5. rész

A nagy hír

Elérkezett a várva várt péntek. Reggel boldogan ébredtem fel. Elkészültem, betettem a gitárom a tokjába, és levittem az előszobámba az iskolatáskámmal együtt. Lent felvettem a kabátom, és mielőtt elindultam volna az iskolába, anyát faggatni kezdtem.
-Nos anya, június 15. van-kezdtem.
-Igen tudom.-mondta anya, mint ha mit sem sejtene.
-Akkor gondolom azt is tudod, hogy el kellene árulni, hogy hova megyek gimibe....-vágtam a közepébe.
-Majd ezt még megbeszéljük ha hazajöttél!-mondta. Indultam a suliba. A csajok már nekem is ugrottak.
-Ez gitár?-mérte fel a kezemben a titkot Miri.
-Igen, az.-vettem ki a tokból.
-Ez de vagány.-állapította meg Dorci.
-Köszi.-mondtam.
-Anyukád elárulta végre, hogy hova mész gimibe?-érdeklődött Tufi.
-Nem még nem, azt mondta, majd ha hazaértem.-válaszoltam. Aztán bele is kezdtem a kis koncertembe. Amikor elérkeztem az utolsó dal végére, mindenki elismerte, hogy nagyon jó dalokat választottam. Még egy-kettő tetszett a fiúknak is, amin nagyon meglepődtem. Mikor összepakoltam és behúztam a tokon az utolsó cipzárt, beléptek a szomszédos osztályból, hogy megismételném-e a kedvükért a koncertet.
-Csicsont! Nem lehetne megoldani, hogy megismételnél nekünk egy pár dalt?-kérdezte Tami.
-Nem is tudom, már elpakoltam.-mondtam.
-Légyszíves...... Akkor csak egyetlen egyet.-könyörgött Szandi.
-Na jó, ha nagyon akarjátok....-vettem elő a újra gitárt. Megismételtem a koncertet. Majd ismét összepakoltam.
-Indulhatunk haza?-kérdezte Tufi.
-Persze! Menjünk!-válaszoltam.
Út közben is kivert a hideg, a nagy hír miatt.
-Valami baj van?-kérdezte Tufi.
-Nincs, csak már nagyon izgulok, vajon hova megyek gimibe?-válaszoltam.
-Nem tudom, csak azt, hogy én hova megyek.-mondta Tufi.
-Na, és te merre mész tovább?-érdeklődtem.
-Anya beíratott Amerika egyik gimijébe.-válaszolt.
-Tényleg, és melyikbe?-kérdeztem.
-Los Angeles egyik sikeres iskolájába, de nem jut most eszembe a neve.-mondta.
Elbúcsúztunk, és indultunk a magunk útjára. Hazafutottam, és kérdőre vontam anyát.
-Szia anya! Na most tartsd be az ígéreted, és mondd el a hírt.-szóltam anyának.
-Jó, igazad van, itt az ideje. Ülj le!-mondta anya.
-Jaj, de izgulok! Mondd már!-sürgettem.
-Na jó. Szóval, az úgy volt, hogy...-dadogta.
-Bökd már ki!-mondtam.
-Jó, jó, csak ne sürgess! Szóval, mint mondtam, beírattalak egy gimnáziumba, egy nagyon kemény iskolába, tudod, ahol csak kitűnő átlaggal juthatsz be. Csak annyi a bökkenő, aminek te valószínűleg nagyon örülni fogsz, de én nem, hogy nagyon messze van. Méghozzá.............Los......Los Angelesben!-nyögte ki.
-Úr Isten! Ez nem lehet igaz! most ugratsz? Los Angeles?-kételkedtem.
-Nyugi nem vicceltem.-nyugtatott meg.
-És melyik iskolába?-kérdeztem.
-Tudod, Tufi anyukájával, és egy iskolába fogtok járni a kis barátnőddel.-lepett meg.
-És Tufi tud erről?-érdeklődtem.
-Nem, úgyhogy nem lenne rossz ötlet, ha felhívnád.-tanácsolta.
-Persze, megyek felhívom.-szaladtam fel a szobámba. Fent, a szobámba előhúztam a telefont a zsebemből. Felhívtam Tufit.
-Szia Tufi, képzeld Los Angelesbe megyek gimibe, méghozzá abba, amelyikbe te.-újságoltam el a hírt.
-Szia neked is. El sem hiszem. Komolyan mondod? Honnan tudtad melyik iskolába megyek?-kérdezte.
-Anyáék összebeszéltek.-mondtam.
-Nem is tudtam róla.-csodálkozott.
-Nyugodj meg, én se.-nyugtattam meg.
-Na, most mennem kell, bocsi Csicsont. Szia.-köszönt el.
-Rendben, már én is elfáradtam. Szia Tufi.-tettem le a telefont. Majd egy kiadós zuhany után lefeküdtem aludni.